INFORMATIKAI SZAKÉRTŐ MAGÁNSZEMÉLYEKNEK
Informatikai szakértő magánszemélyeknek
Nem kell értenie a technikához. Az a dolgom, hogy én értsek hozzá, Ön pedig végre kapjon egy egyenes választ.
A legtöbben úgy érkeznek hozzám, hogy hetek óta keringenek: az egyik ismerős azt mondja, biztosan meg lehet nézni, a másik azt, hogy semmit nem lehet csinálni, a szervizben pedig ránéztek a telefonra és megvonták a vállukat. Az első beszélgetésen ezt tisztázzuk.
01 – ÜGYTÍPUSOK
Ilyen ügyekkel keresnek a leggyakrabban
Eltűnt a kripto pénz a számlámról / a kripto tárcámból.
Adathalász üzenet, hamis kripto befektetési tanácsadó, elcsalt kriptobefektetés. Megvizsgálom, hogy a hozzáférés valóban idegentől származott-e, mikor és milyen eszközről történt, egyáltalán történt-e bűncselekmény, vagy csak egy egyszerű technikai probléma miatt nem látja a kriptopénzét — ez gyakran a szolgáltatóval vagy a biztosítóval szembeni ügy alapja is.
Azt hiszem, figyelik a telefonomat.
Kémprogram, nyomkövető, megosztott fiók, ismeretlen bejelentkezések. Megvizsgálom a készüléket, és egyértelmű, dokumentált választ adok — akkor is, ha az a válasz, hogy nincs rajta semmi. Ez utóbbi sokszor legalább akkora megkönnyebbülés.
Bizonyítanom kellene, ami a telefonomon / a gépemen van.
Fenyegető üzenetek, zaklatás, becsületsértő bejegyzések, munkahelyi vagy családjogi vita. A képernyőkép önmagában kevés. Az eredeti eszközből viszont kinyerhető és hitelesíthető ugyanaz a tartalom.
Letagadja, hogy elküldte / hogy törölte.
Törölt üzenetek, chatek, fényképek, dokumentumok helyreállítása és időbélyegeik vizsgálata.
Megvádoltak valamivel, amit nem tettem.
Ha a vád digitális adatokon alapul, van mit megvizsgálni: valóban az Ön eszközéről történt-e, valóban Ön volt-e a felhasználó, kizárható-e a távoli hozzáférés vagy a rosszindulatú program.
A rendőrség lefoglalta az eszközömet.
Ilyenkor is van lehetőség szakértői közreműködésre — de ez már olyan kérdés, amit érdemes az ügyvédjével közösen átbeszélnünk. Hívjon, elmondom, mik a lehetőségei.
Elveszett az adat.
Meghibásodott merevlemez, véletlenül törölt fájlok, elromlott telefon. Ha az adat pusztán vissza kell, azt is vállalom — ha viszont az adat egy jogvitában is szerepet játszhat, eleve szakértői módszerrel érdemes hozzányúlni, mert utólag már nem lehet visszacsinálni.
02 – MIRE SZÁMÍTHAT
Mit kap tőlem?
Egyenes választ arról, mi lehetséges.
A filmekben minden kinyerhető. A valóságban nem. Az első beszélgetésen megmondom, mire számíthat reálisan.
Írásos ajánlatot előre.
Tudni fogja, mennyibe kerül, mielőtt bármit elindítunk.
Bíróság előtt is használható szakvéleményt
nem csak egy „megnéztem, ez van rajta” jellegű összefoglalót.
Titoktartást.
Nem beszélem meg senkivel, és az ügyét nem használom fel referenciaként.
03 – KÖLTSÉGEK
Mennyibe kerül?
Az első, kb. 15 perces telefonos konzultáció díjmentes. Ennek pont az a célja, hogy ne fizessen olyasmiért, ami eleve nem vezet eredményre.
Ha az ügy vállalható, írásos ajánlatot kap. A tájékoztató díjszabás itt található.
04 – AMIBŐL DOLGOZOK
Mire van szükségem Öntől
- Az érintett eszközt, lehetőleg a töltőjével együtt.
- A képernyőzár kódját, illetve a fiókok jelszavait, ha az Ön eszközéről van szó.
- Egy rövid, dátumos leírást arról, mi történt és mikor.
- Ha van, a korábbi hatósági iratokat (feljelentés, határozat, korábbi szakvélemény).